Rólunk

Cégünk 1996-ban alakult, tulajdonosi szerkezete a kezdetektől fogva változatlan. 2010-ig kizárólag mezőgazdasági gépalkatrész forgalmazással foglalkoztunk. Tevékenységünket magyar munkagép alkatrészek értékesítésével kezdtük, bérelt telephelyen Szekszárdon. 1999-ban vásároltuk első saját telephelyünket Szekszárdon, mely 150 m2 fedett raktár és iroda, valamint 3000 m2 területből állt.

Időközben elkezdtünk Németországból “nyugati” gyártmányú vetőgép, traktor és kombájn alkatrészeket importálni, valamint egyre nagyobb százalékban jelentek meg palettánkon munkagépek alkatrészei is. Ezen alkatrészek adják a mai napig cégünk fő árbevételét. Dinamikus növekedésünk következtében 2003-ban megvásároltuk a telephelyünk szomszédságában lévő 300 m2 alapterületű raktárat. Az évek folyamán árbevételünk növekedésével arányban növekedett dolgozói létszámunk.

2009 és 2010 között építettük Tolnán a 6-os számú főút mellett új telephelyünket, melyet teljes egészében 2011-ben vettünk birtokba. Az új, korszerű telephelyünk 2 ha területen fekszik, mely tartalmaz egy 400 m2-es irodaépületet, 1000 m2 korszerűen berendezett raktárat és 300 m2 minden igényt kielégítő szerviz épületet.

Telephelyünk használatbavételét követően azonnal megkezdtük szerviz tevékenység folytatását, mely elsősorban CNH gépek teljes körű javítására terjed ki, ezen felül igény esetén más gyártmányú gépek javítását is vállaljuk. 2011 novemberében eladtuk első nyugati típusú erőgépeinket. Ezt az időpontot tekintjük gépkereskedelmi tevékenységünk megkezdésének.

2012. április 2.-án Brno-ban aláírtuk a STEYR gépek magyarországi forgalmazására vonatkozó importőri szerződést.

Ez a lehetőség mérföldkő cégünk életében. A közel jövőben tervezzük a STEYR erőgépekhez, teljes munkagép kínálat felállítását.

Jelenleg a következő telephelyen folytatjuk tevékenységünket:

  • 7130 Tolna 10584 hrsz.

Továbbra is várjuk eddigi és leendő vásárlóinkat.

Alkatrészkereskedelem

Az Agro-Tipp Kft. mezőgazdasági gépalkatrész kereskedelemmel megalakulása – 1996 – óta foglalkozik. A folyamatosan növekvő raktárkészletünkkel párhuzamosan a géptípusok szerinti kínálati listánk is folyamatosan bővül. Vállalkozásunk megalakulását követő első időszakban a hagyományos magyar munkagép alkatrész forgalmazás volt a meghatározó jelentőségű. A CNH érdekeltségébe tartozó 6200-s gabonavetőgép, - CYCLO-400 és 800-as szemenkénti vetőgép, a 10-770-es nehéztárcsa, 10-490-es könnyűtárcsa, a 10-720 és 735-ös félig függesztett ágyekék, és a 10-14-es közép mély és mélylazítók, - Lajta-32 gabonavetőgép, KMF-3 függesztett ágyeke, - RABEWERK CONDOR és KLEIBER eke, - Vogel & Noot eke, - RAB ásóborona, - RAU UNIMAT kombinátor, -T-088 szerves trágyaszóró, - SPC vetőgép, - RK – RM fűkasza, - RZ szárzúzó, - MTZ traktor, - KLEINE UNICORN és MULTICORN szemenkénti vetőgép, - HASSIA szemenkénti vetőgép, - BECKER szemenkénti vetőgép, alkatrészeit a mai napig forgalmazzuk. Mindig piaci súlyuknak megfelelő nagyságú készlettel állunk vásárlóink rendelkezésére.

Az ezredforduló előtti utolsó évektől napjainkig termék palettánk jelentős mértékben bővült a „nyugati” gépek alkatrészeivel. Ezek közül is kiemelkedő a CNH által gyártott három márka által gyártott traktorok és kombájnok, valamint minden fontosabb “nyugati” gyártó alkatrészeinek árbevételünk alakulására tett hatása. Ezekben az alkatrész csoportokban forgalmunk és készletünk növekedése napjainkig töretlen.

Ebben az időszakban kezdtük meg a KVERNELAND, - ACCORD, -RAU, -VICON, - LEMKEN, - LELY, - WELGER, - RABEWERK, - KRONE, - KUHN, - REGENT, - PÖTTINGER, - WHITE, - RAUCH, - KONGSKILDE, - AMAZONE, - HESSTON, - KEMPER, - MENGELE, - DEUTZ FAHR, - MASSEY FERGUSSON, - FAHR kasza, - PZ kasza, - NAS napraforgó, - OROS és GERIGHOFF kukorica adapter, - DOLMAR, - GASSNER, - NIEMEYER, - FELLA stb. munkagép alkatrészek forgalmazását.

A műszaki áru és egyéb kiegészítő kínálatunk is szerteágazó, az alábbiakban a teljesség igénye nélkül csak a jelentősebbeket említjük:

  • AKCELA, - TOTAL AGRI mezőgazdasági kenőanyagok teljes kínálati palettája,
  • BALDWIN szűrők, - szűrőházak, - kiegészítők teljes kínálata,
  • SAUERMANN és SCHARMÜLLER vonószerkezetek és azok alkatrészei,
  • Teljes körű kardántengely és kardán alkatrész kínálat,​
  • Kötőelemek, - ékek, - reteszek, - rugós biztosítók, - tömlőbilincsek nagy választéka,
  • Minőségi csapágyak széles palettája: - TIMKEN, - FAFNIR, - SKF, - INA, stb.,
  • Traktor és - kombájn felnik, - Ikerkerék, - ápolókerék felnik, gumiabroncsok,
  • Front és hátsókerék pótsúlyok széles választéka,
  • Ékszíjak, - bordásszíjak, - láncok, - szimeringek, - O-gyűrűk, - aluminium és réz tömítőgyűrűk

Munkatársaink

  • Rikkert Zsolt

    Telefon+36 20/939-4953

    E-mailrikkert.zsolt@agrotipp.hu

    BeosztásÜgyvezető, Gépértékesítés vezető

    RégióTolna

  • Sütő Jenő

    Telefon+36 20/974-7972

    E-mailsuto.jeno@agrotipp.hu

    BeosztásÜgyvezető, Alkatrész-értékesítési vezető

    RégióTolna

  • Balázs Zoltán

    Telefon+36 20/384-9340

    E-mailbalazs.zoltan@agrotipp.hu

    BeosztásKereskedelmi vezető, külkapcsolatok

    RégióTolna

  • Balogh Márió

    Telefon+36 20/466-6194

    E-mailbalogh.mario@agrotipp.hu

    BeosztásAlkatrész értékesítési vezető (STEYR, CASE, alkatrész)

    RégióTolna

  • Debreceni Sándor

    Telefon+36 20/913-8344

    E-maildebreceni.sandor@agrotipp.hu

    BeosztásSzerviz vezető, John Deere alkatrész

    RégióTolna

  • Baksics Levente

    Telefon+36 20/259-9459

    E-mailbaksics.levente@agrotipp.hu

    BeosztásKereskedelmi asszisztens

    RégióTolna

  • Kustán Ferenc

    Telefon+36 20/439-8004

    E-mailkustan.ferenc@agrotipp.hu

    BeosztásGépértékesítő

    RégióSeregélyes

  • Mészáros Máté

    Telefon+36 20/262-0665

    E-mailmeszaros.mate@agrotipp.hu

    BeosztásGépértékesítő

    RégióAbony

  • Nagy László

    Telefon+36 20/290-7930

    E-mailnagy.laszlo@agrotipp.hu

    BeosztásRaktáros

    RégióTolna

  • Néber Tibor

    Telefon+36 20/529-0230

    E-mailneber.tibor@agrotipp.hu

    BeosztásAdminisztrátor (STEYR, CASE, alkatrész)

    RégióTolna

  • Steiner Péter

    Telefon+36 20/344-4600

    E-mailsteiner.peter@agrotipp.hu

    BeosztásSteyr/ Case IH alkatrész

    RégióTolna

  • Garai Gábor

    Telefon+36 20/913-8277

    E-mailagrotipp@agrotipp.hu

    BeosztásÉrtékesítési előadó, Munkagép alkatrész

    RégióTolna

  • Szőcs Gyöngyi

    Telefon+36 20/402-1090

    E-mailszocs.gyongyi@agrotipp.hu

    BeosztásPénzügyi asszisztens

    RégióTolna

  • Bottyán Judit

    Telefon+36 20/402-1090

    E-mailagrotipp@agrotipp.hu

    BeosztásAsszisztens

    RégióTolna

  • Csapó Gábor

    Telefon+36 30/846-1376

    E-mailcsapo.gabor@agrotipp.hu

    BeosztásAsszisztens

    RégióTolna

  • Hauck Gábor

    Telefon+36 20/314-5504

    E-mailraktar@agrotipp.hu

    BeosztásRaktáros

    RégióTolna

  • Venter László

    Telefon+36 70/395-0215

    E-mailraktar@agrotipp.hu

    BeosztásRaktáros

    RégióTolna

  • Hamar Vilmos

    Telefon+36 30/304-4939

    E-mailraktar@agrotipp.hu

    BeosztásRaktáros

    RégióTolna

  • Csapó Lajos

    Telefon+36 20/489-4225

    E-mailagrotipp@agrotipp.hu

    BeosztásAnyagbeszerző

    RégióTolna

  • Zab Gyula

    Telefon+36 20/399-1384

    E-mailzabgyula@gmail.com

    BeosztásTerületi képviselő

    RégióGyőr

  • Kertai Tamás

    Telefon+36 20/292-7280

    E-mailkertai.tamas@agrotipp.hu

    BeosztásSzerviztechnikus

    RégióTolna

Hírlevél

telephelyünk7130 Tolna, 10584 hrsz.

térképen mutat

X
Kitől

Kinek

Link Üzenet